KarantÉn-idő

Mi az én-idő, és a karanténban létezik-e?

Az én olvasatomban nem lehet más, mint olyan minőségi idő önmagammal, melyben a fókusz én vagyok, és más senki!

Egy olyan időintervallum, melyet önmagamra szánok, kiszakadok a rutinból, feltöltődöm, kikapcsolódok, megpihenek.

Kizárólag önmagamra figyelek, olyan tevékenységet folytatok, amely örömet okoz, vagy épp nem teszek semmit, csupán vagyok önmagammal békében, nyugalomban.

A gyerekekkel töltött minőségi időről hallottunk már. A mai tudatos nevelés nyomása alatt törekszünk is ennek megteremtésére. Tudjuk előnyeit a gyerekre és vele való kapcsolatunkra vetítve.

De vajon az önmagunkra szánt minőségi idő hányadik helyen áll a listánkon, és egyáltalán törekedtünk-e már annak megvalósítására a héten, a közelmúltban, vagy mióta édesanyák vagyunk? Vagy lehet, hogy megvalósult, de tisztáztuk –e annak jelentőségét, célját és felismertük-e, hogy milyen előnyökkel járt, hogy a későbbiekben alkalmazzuk is azt?

Azt hiszem erre a kérdésre nagyon sokan nemet válaszolnának. Valószínűleg én is.

Majd jön a következő kérdés? Vajon a karanténban létezik ilyen? Érdemes újabb lelkiismereti kérdést csinálnunk magunknak azzal, hogy egy elérhetetlen- az adott helyzetben-lehetetlen küldetésre vállalkozunk. Miközben a jelenlegi cél a túlélés?

A választ magadban kell megkeresni, egy kis segítség hozzá, ha tovább olvasol.

Mikor fontos az én-idő?

kép:instagram káosz

Ha minden idődet a gyerekeidnek, családodnak és a háztartásbeli / munkahelyi feladataidnak szenteled, előbb- utóbb azt érezheted, hogy legtöbbször feszült, és türelmetlen vagy. Belefásulsz a napi rutinba, és már a másnap sem hoz újabb reményt.

Amikor azt érzed, hogy nem vagy önmagad, a reakcióid megváltoztak, a türelmed elfogyott, a feladatok ellepnek, a szekrényben őrülten kutakodsz a magnézium után, mikor könnyen elszakad a cérna, ha a mindennapi tevékenységek elárasztanak és nem látod a kiutat, ha többször van rossz kedved, mint jó..

A magadra szánt minőségi idő kialakítása, úgy tűnhet, hogy egy önző cselekedet részedről, mellyel háttérbe szorítod a családodat, barátaidat, feladataidat.

Azonban érdemes megnézni , milyen előnyökkel járhat, ha mértékletességre törekedve, de mégis kiszakítasz magadnak egy kis szeletet, és magadat helyezed a figyelmed középpontjába.

Miért fontos az én idő?

Amint sikerül saját magányodba burkolózni, elindulhatsz egy olyan úton, mely a saját önmegvalósításodról, feltöltődésedről szól. Ha magadra összpontosítasz, a benned szunnyadó vágyakra, érzésekre gondolatokra, azzal nem csak magadnak teszel jót, hanem a környezetednek is és kapcsolataidnak is.

  • Egy kiegyensúlyozottabb anya, kiegyensúlyozottabb családot eredményez.
  •  Biztosan észrevetted már, ha rosszul kezdődik a napod, valahogy a gyerekeidre is ráragad ez az életérzés?!
  • Ha megfelelő minőségi időt töltöttél magaddal, másokkal is türelmesebb, és megfontoltabb leszel.
  • Hatékonyabban tudod kezelni a hisztiket, és megoldani a problémákat.
  • Könnyedebben tudod lereagálni a veszekedéseket, és más minőségben tudod megszólítani a környezetedben élőket, ami természetesen kevésbé vált ki bennük negatív reakciót.
  • Ha újra tudod értékelni a céljaidat, elindulhatsz egy önismeretfejlesztő úton is, amivel nem csak magadért, de a környezeteddel való kapcsolatodért is teszel.

Tudom, ezek jól hangzanak, és sokan szeretnék ezt elérni, de hol van erre idő a család és gyerekek mellett főleg a járvány idején?

Nézzük
meg miben töltődhetsz, és honnan nyerhetsz erre időt.
kép: instagram

Mi lehet a te én-időd?

Valójában nem kell világot megváltó dolgokra gondolni.

Persze valószínű, hogyha kaphatnánk egy hét nyaralást a Seychelle-szigetekre, akkor garantáltan nyugodtan és feltöltve térnénk haza. De a mindennapokban is vannak olyan kis apró állomások, melyeket ha megtalálsz ,és eltöltesz bennük egy számodra megfelelő mértékű időt, hasonló hatást érhetnek el.

  • Minőségi idő lehet önmagaddal a csend, csendben ülni a kertben és napozni.
  • Olvasni egy rég áhított könyvet.
  • Sétálni egyet a friss levegőn.
  • Mozogni, futni, jógázni, meditálni.  
  • Zenét hallgatni, őrülten táncolni.
  • Saját kedvtelésből rajzolni, vagy színezni.
  • Sétálni a természetben, vízpart mellett élőknek – a víz mellett ülve bámulni a semmibe, figyelni a nyugalmat, szagolni a csendet.
  • Írni (naplóírás, versírás..)
  • Kézműveskedni, kreativitást megélni.
  • Forró fürdőt venni, illatosgyertyákkal és zenével.
kép:instagram, énidő

Hogyan szabadítsunk fel önmagunknak időt?

Természetesen itt jön a neheze.

A feladatmendzselés -úgy tűnhet-, hogy már foglalt a gyerekeid által.

De át kell venni az irányítást, a kezedbe kell venni az időbeosztást, és saját magadnak gazdálkodni az idővel. Tervezettnek, és előre megszervezettnek kell lennie. Persze sokszor a spontán  felszabadult idő is lehet én-idő. De erre ritkán adódik alkalom. Ne akkor olts tüzet, ha már füstöl a fejed. Jobb megelőzni, és rendszeressé tenni.

Ülj le, és gondold át, hol vannak a napban számodra olyan kiskapuk, amikor félre tudod tenni egyéb felataidat. Amikor más is tud vigyázni a gyerekekre, amikor megvárhat a csetres, amikor nélkülözhető vagy.

 Ez lehet 10 perc, vagy fél óra. Szerencsésebbeknek 1 óra. Ha belegondolsz, nem is olyan nagy kérés ez a környezetedtől és magadtól.  

Honnan tudunk időt nyerni magunknak:

  • -reggel: ha előbb kelsz, mint mindenki más
  • -alvásidőben, csendespihenőben, tv-nézős időben
  • – a férjjel kooperálva, amíg ő figyel a gyerekekre. (Majd pedig mi figyelünk, hogy ő is ki tudjon kapcsolódni. )
  • – szerencsésebbeknek mamás napokon

De mi van a mostani helyzetben, mikor a gyereknevelés, a háztartás és munka együttese hatalmas kihívás, még akkor is, ha megmaradt a nagyszülői segítség és a férjünk maximálisan támogat…

Amit semmi esetre se tegyél:

Ne akarj minden szerepedben tökéleteset alkotni. A megfelelésnek most szabaduló utat kell engedni, és elfogadni, hogy nem megy minden úgy, ahogy elterveztük, vagy ahogy szerettük volna. Főképp úgy nem, ahogy eddig.

Semmi esetre se kelts magadban bűntudatot, ne érezz lelkiismeretfurdalást. Valószínűleg nem ez a legmegfelelőbb időszak arra, hogy megváltsd a világot, és olyan új szokásokat vezess be, amik nem egyeztethetőek össze a jelen helyzettel.

De sose mond, hogy soha. Hiszen, ha már úgysem várunk vendégeket, talán a háztartással töltött időből lecsíphetünk magunk részére egy keveset.

 Ne keress kifogásokat. Inkább kísérletezz, figyeld meg saját igényeidet, érzéseidet, jegyezd föl tapasztalataidat. Ami beválik, abból könnyen lehet ismételhető, jó szokás.

Az énidő –jelen helyzetben könnyen lehet üres-frázis-, de alkalmazásával olyan energiákhoz juthatsz, amik segítenek megélni, és akár túlélni a jelen helyzetet.

Az elején lehet, hogy nehézkesen megy, sokszor fogod azt érezni, hogy értelmetlen, felesleges küzdés az elemekkel, azonban kell, hogy kiszakadj a mókuskerékből és az állandó szorításból.

Más minőségbe helyezi az életed, a kapcsolatodat a gyerekeiddel, férjeddel.

A körülötted lévő világ széteshet darabjaira, azonban ha Te biztonságban vagy “önmagadban”, nem érhet baj!

Ha van bevált szokásotok az én-idő eltöltésére, hozzászólásban kérlek bátran írjátok meg!


Ha szeretnél hasonló bejegyzésekről olvasni, érdekelnek az olyan témák, melyek a gyerekkel való létről szólnak, és anyaságról, tarts velem!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük